Pillanatok a természet titkaiból

2014. november 27., csütörtök

Mikepércs: Cinegék és szajkók

Nagy várakozással indultam ma reggel is az itatóhoz, mert a napokban a léprigó nyomát véltem felfedezni az itatónál (legalábbis úgy gondolom). A borult idő miatt kevés volt a fény, de bizakodtam.
A cinegéket most már le lehet kenyerezni egy kis napraforgó maggal, ők már rendszeres vendégeknek számítanak:

Széncinege

Nagy örömömre két csíz is leszáll inni, csak nem a legjobb helyre. Egy kis érdekesség, ez a madár éppen jojózgat:

Csíz (tojó)

Kékcinege

Széncinege

Barátcinege

Aztán a szajkók is megjelennek, egyszerre hárman-négyen is érkeznek:

Szajkó

Szajkó

A tuskóból kinövő kis növénykéket most is kicibálja az egyik, ezért tűntek el következő fotókról:

Szajkó

Szajkó

Szajkó

Széncinege

A léprigót ezúttal hiába vártam, talán majd máskor több szerencsém lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése