Pillanatok a természet titkaiból
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kárókatona. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kárókatona. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 13., vasárnap

Kisújszállás: Fotózás a toronylesben és a halastónál

Az egyik barátcinegés fotóm a közelmúltban elnyerte a "hét képe" címet a birdphotography.hu-n (BPH), amivel együtt kaptam egy fotózási lehetőséget Pabar Zoltán leseiben Kisújszállás közelében. A mai napot jelöltük ki erre a célra. Már kora hajnalban útnak indultam, hogy fél hatkor találkozhassak Zoltánnal, és Szalai Károly fotóstársammal. Zoltán elvitt bennünket a toronylesébe, ahol főleg vörös vércsékre pályáztunk. A les környékén lévő fákon elhelyezett költőládákat és odúkat sok madár elfoglalta már, a vörös vércsék már javában készültek a költésre. Folyt a párzás, fogdosták az egereket, csak mindezt nem azon a helyen, ahol jó fotót lehetett volna készíteni róluk. A les előtti beszállóágra csak egyszer szállt le az egyik vércse, ...:

Vörös vércse (tojó)

... többnyire a les melletti ágra szálltak, ami jóval közelebb volt:

Vörös vércse (tojó)

Vörös vércse (hím)

Vörös vércse (hím)

Más madarak is tanyáztak ezen a helyen, többek között csókák ...:

Csóka

... és seregélyek, amelyek szintén ott fészkeltek a számukra kitett odúkban:

Seregély

Seregély

Seregély

Seregély

Seregély

Délután egy halastónál lévő leshez mentünk. Amikor odaértünk, a nyári ludak éppen a les előtti zátonyon tanyáztak. A közeledésünk persze elriasztotta őket, viszont elég hamar visszatértek:

Nyári lúd

Nyári lúd

A ludak hol távoztak, hol visszatértek, így meg lehetett örökíteni a felszállásukat, ...:

Nyári lúd

Nyári lúd

Nyári lúd

Nyári lúd

... és az érkezésüket is:

Nyári lúd

Nyári lúd

Nyári lúd

Nyári lúd

Egyszer csak a távolban halászsas jelent meg, hol közeledett, hol elfelé repült, de sohasem jött annyira közel, hogy jó képet lehessen készíteni róla. Azért egy halfogás utáni pillanatot megmutatok:

Halászsas

Nyári lúd

A nyári ludak mellett két nagy lilik is megjelent a zátonyon, róluk viszont nem sikerült jobb képet csinálni.
Később egy kárókatona is a les felé tartott hogy felmásszon az egyik ágra:

Kárókatona

Kárókatona

Kárókatona

Kárókatona

Elég sokáig pihengetett, ásított néha, ...:

Kárókatona

Kárókatona

... rendbe szedte a tollazatát, ...:

Kárókatona

Kárókatona

Kárókatona

... majd a vízbe csobbant és elúszott.

Később beborult, a fényviszonyok leromlottak, így eljöttünk.
Összességében jól sikerült a nap, remek élményekkel tértem haza, bár a vércsékről jobb lett volna több fotót készíteni, de most így sikerült.
Szeretném megköszönni a lehetőséget Pabar Zoltánnak és a BPH-nak, remélem máskor is lesz alkalmam nála fotózni.

2013. augusztus 1., csütörtök

Tisza-tó: 3. nap

A 3. napon kicsit felhős reggelre ébredtem:


Folytattam a röpképek készítését. Elég sok fattyúszerkő, sárgalábú sirály és dankasirály repült el a közelemben:

Fattyúszerkő

Fiatal sárgalábú sirály

Dankasirály

Sokat vártam a barna rétihéjára, tegnap ugyanis többször láttam ezen a helyen repülni. Aztán végre megjött:

Fiatal barna rétihéja

Fiatal barna rétihéja

Szerencsére nem volt túl erős napsütés, ami jó hatással volt a képekre, viszont a világos felhők rossz hátteret adtak.


Fiatal dankasirály

Sárgalábú sirály

Kárókatona

Fiatal sárgalábú sirály

Ez a gém jó közel húzott el előttem:

Szürke gém

Fiatal sárgalábú sirály


2012. július 18., szerda

Tisza-tavi fotózás: Kárókatonák és üstökösgémek

A nap már a látóhatár felett volt, amikor felkeltem. Kinéztem. Csak néhány szárcsa mozgott, azok is elég távol. Reggelizés és egy kis olvasás után még mindig nem történt semmi, ezért úgy döntöttem, kezdem összeszedni a cuccaimat a sátorban. Amikor ismét kinéztem, megláttam az első vendégemet: egy kárókatona szárítkozott az egyik vízből kiálló faágon:

Kárókatona

Majd a következő pillanatban egy üstökös gémet is megpillantottam egy másik ágon:

 Üstökös gém

 Üstökös gém

 Üstökös gém

Üstökös gém

Valamit megpillantott a vízben, ami egyre jobban kezdte érdekelni, és elkezdődött a vadászat:

Üstökös gém

A nyaka elkezdett nyúlni:

Üstökös gém

Egyre csak nyúlt, ...:

Üstökös gém

... még mindig nyúlt, ...:

Üstökös gém

... és amikor már azt hiszi az ember, hogy most már nem tud tovább nyúlni, akkor még mindig tud:

 Üstökös gém

Üstökös gém

Kilövés előtt:

Üstökös gém

És végül kilőtt, mint a nyíl:

 
Üstökös gém

Üstökös gém

A szél érdekes tollruhát csinált neki:

Üstökös gém

Majd egy másik üstökös is megjelent:

Üstökös gém

Ez is meglátott valamit:

Üstökös gém

Ez is elkezdett nyúlni:

Üstökös gém

Akár egy kígyó:

Üstökös gém

Ezután  megnyugodott, úgy látszik elment a zsákmány:


Nyújtózkodás:
Üstökös gém

Tollászkodás:

Üstökös gém

Ezután jöttek a szárcsák. Először a fiatalok, majd az öreg. Ő felmászott az ágra:

 Szárcsa

Szárcsa

Egy ideig pihengetett és tollászkodott, majd lemászott, és elvonult a fiatalokkal.
Az egyik üstökös egy kicsit odébb repült, ahol fogott is egy apró halat:

 Üstökös gém

A kárókatona közben sokáig tollászkodott, ...:

Kárókatona

... és hosszan vakarózott:

Kárókatona

Ezután jött egy csónak és megzavarta, így elrepült. Nekem is lejárt az időm, gyorsan összeszedtem a holmijaimat és elindultam a kikötő felé.