Pillanatok a természet titkaiból
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rozsdás csuk. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rozsdás csuk. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 1., szerda

Mikepércs: Rozsdás csukok ismét

Ma újra megpróbálkoztam a rozsdás csukokkal, ugyanott, mint a hétvégén. Fél 6 után már bent ültem a lesben és vártam. A rétihéják nem jöttek közel, a kékbegyre már nem számítottam, mert mindig a bokrok tetejére száll és ott énekel. Eddig mindkét alkalommal, amikor itt voltam 7 óra körül jelentek meg a csukok, a mai nap se volt kivétel. Ma viszont csak egy tojót láttam, az viszont odaszállt, ahová szerettem volna:

Rozsdás csuk (tojó)

Ráadásul el is időzött a beszállóágon, így tudtam fotózni rendesen:

Rozsdás csuk (tojó)

Rozsdás csuk (tojó)

Rozsdás csuk (tojó)

Rozsdás csuk (tojó)


Aztán ahogy megjelent, úgy el is tűnt, nem is láttam többé.
A nádas szélén levő bokrokon időnként megjelentek a nádi énekesek: énekes nádiposzáták, foltos nádiposzáták. Csak úgy csendben keresték és kapdosták a rovarokat, időnként újra és újra végig járták a bokrokat. Egyszer ez az énekes nádiposzáta az egyik beszállóágra tévedt, így őt is sikerült megörökíteni:

Énekes nádiposzáta

2013. április 28., vasárnap

Mikepércs: Rétihéják és rozsdás csukok

Ma újra megpróbálkoztam a kékbeggyel és a tegnap felfedezett rozsdás csukokkal. 
A barna rétihéják már kora reggeltől aktívan röpködtek, néha lecsaptak a nádasba, mint ez a tojó:

Barna rétihéja (tojó)

Aztán nagy örömömre ma is megjelentek a rozsdás csukok, és többnyire a bokrok legmagasabb ágaira szálltak, onnan figyelték a rovarok mozgását:

Rozsdás csuk (hím)

Rozsdás csuk (tojó)

Rozsdás csuk (hím)

Pár percig kapdosták a rovarokat, aztán továbbálltak.
A rétihéják szünet nélkül röpködtek:

Barna rétihéja (hím)

Egyszer a kékbegy is a lesem elé szállt, de akkorra már elég rossz fényviszonyok voltak, így ismét nem sikerült jó képet csinálnom róla.