Pillanatok a természet titkaiból

2013. július 1., hétfő

Mikepércs: Gébicsek I.

A gyurgyalagokkal tett többszöri sikertelen próbálkozásom után úgy döntöttem a gébicsekkel fogok foglalkozni. A fiatalok már kirepültek, de a szülők még javában etetik őket. Sok van belőlük a környéken, így válogathattam a helyszínek közül. A megfelelőnek vélt helyre ki is raktam egy beszálló ágat, hogy lássam használják-e. Szépen rájártak, úgyhogy építettem mellé ágakból egy egyszerű lest, amit másnap már ki is próbáltam. Nagy meglepetésemre mindössze egyszer szállt rá egy gébics és csak egy pillanatra. Egy kicsit lehangolt a dolog, de egy hét múlva, vagyis ma, újra próbálkoztam. Az első látogató nem egy madár volt, hanem egy nyuszi (belőlük is jó sok van a környéken):

Mezei nyúl

Óvatosan közeledett, de egy idő múlva jobbnak látta eltűnni, szimatot kaphatott.

Közben a gébicsek egészen közel hallatták rekedtes hangjukat, a fiatalok folyamatosan kérték az eleséget. Sokat tartózkodtak a lesem tetején.
Aztán egyszer csak végre elém szállt a hím:

Tövisszúró gébics (hím)

Majd nem sokkal ezután az egyik fiatal is:

Fiatal tövisszúró gébics

Fiatal tövisszúró gébics

Fiatal tövisszúró gébics

Majd megjött a másik ifjú is:

Fiatal tövisszúró gébicsek

Ezután jött a mama és egy kis nézeteltérés alakult ki:

Fiatal tövisszúró gébics

Tövisszúró gébicsek

Tövisszúró gébicsek

Tövisszúró gébicsek

Tövisszúró gébicsek

Tövisszúró gébics (tojó)

Az etetés is előttem zajlott:

Tövisszúró gébicsek

Tövisszúró gébics (hím)

Jön a reggeli:

Tövisszúró gébicsek

Tövisszúró gébicsek

Tövisszúró gébicsek

Az éhes gyermek már várja a következő fogást:

Fiatal tövisszúró gébics

Tövisszúró gébicsek

Fiatal tövisszúró gébics

Aztán sorra jöttek a finomabbnál finomabb falatok:

Tövisszúró gébicsek

Fiatal tövisszúró gébics

Tövisszúró gébicsek

Tövisszúró gébicsek

Tövisszúró gébicsek

Tövisszúró gébicsek

Fiatal tövisszúró gébics

Fiatal tövisszúró gébics

Tövisszúró gébicsek

Tövisszúró gébicsek

Ő már érdeklődik a repülő rovarok után is:

Fiatal tövisszúró gébics

Teli gyomorral jól esik egy kis szundi, ...:

Fiatal tövisszúró gébics

Fiatal tövisszúró gébics

... majd egy kis nyújtózkodás:

Fiatal tövisszúró gébics

Fiatal tövisszúró gébics

Fiatal tövisszúró gébics

A púpos:

Fiatal tövisszúró gébics

Fiatal tövisszúró gébics

Ez a nap olyan jól sikerült, hogy már alig várom a következő alkalmat.
Folyt. köv.

2 megjegyzés: