Pillanatok a természet titkaiból

2018. május 19., szombat

Mikepércs: A vörösnyakú harmadszor

Egy bakcsó kvak-kvak-jára leszek figyelmes, amikor kiérek a hajnali félhomályban a leshez. Hogy most szállt-e fel vagy éppen érkezett, nem tudom, de jó lenne, ha megpihenne a fatörzsön. Fél óra telik el megint a gyomlálással, aztán megtörlöm a les üvegének külső részét. A belsőt már a lesből kezdem el törölni, csak éppen azt felejtettem el, hogy kívülről nem sok minden tartja, így az első nyomásnál nagyot csobban, amikor kiesik, mert hogy odakint víz van. És persze jól pofán fröcsköl az élettel teli víz. Próbálok utánakapni, de hamar szembesülnöm kell azzal, hogy az üveg nem úszik a vízen. Magammal hoztam az álcahálót, így úgy döntök, hogy üveg nélkül fotózok ma. Legfeljebb óvatosabban mozgatom az objektívet.
Az első fotózható madár egy cigányréce, amelyik a les előtt úszik a növényzet közé. A tarkabarka háttér miatt a fotó nem az igazi. Aztán sokáig nem történik semmi.
Ismét pontban 6:00-kor jön elő a szárcsa egy jót falatozni:

Szárcsa

Szárcsa

Szárcsa

Ezután megint egy óra szünet következik, amikor is velem szemben beindul az egyik szárcsa, hogy megkergesse fajtársát:

Szárcsák

Kis idő múlva fattyúszerkők érkeznek, ezúttal négyen. Várom, hogy valamelyikük leszálljon a fatörzsre, ehelyett elkezdenek röptükben szedegetni valamit a vízről egészen közel. Próbálom elkapni őket, de annyira kiszámíthatatlanul röpködnek, hogy nem sok esélyem van. Egyiküket azért sikerül a levegőben elcsípni. Hogy mi van a csőrében, fogalmam sincs:

Fattyúszerkő

Már-már menni készülök, kikukucskálok a lesből, látom, hogy a közelben tollászkodik egy cigányréce, ezért várok még egy darabig. És milyen jó, mert pár perc múlva nagy örömömre a vörösnyakú vöcsök bukkan fel a víz alól nem túl messze, valami növény szárát viszi a csőrében:

Vörösnyakú vöcsök

Felmerül bennem, hogy talán fészekanyagot visz, de kicsit odébb már nélküle úszik tovább.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése