Pillanatok a természet titkaiból

2017. február 12., vasárnap

Mikepércs: Csíz

Ma szintén napos időre és akciókra készültem, ehelyett párás, ködös nap lett.
A lesnél nagy a mozgás, a cinegéken kívül csízek is táplálkoznak a napraforgóból még pedig a lesem előtt. No, akkor van rá esély, hogy elcsípem őket, ha visszatérnek. Sokáig csak cinegék jönnek, velük most nem foglalkozom. Egy szajkó is beszáll, de nem marad sokáig. Kis idő múlva karvaly vág be villámgyorsan, nagy a riadalom a kis madaraknál, nagy lármával szétrepülnek. Ezúttal sem láttam, hogy fogott-e valamit, de rögtön el is repül. A madarak megnyugszanak, visszatérnek. Hamarosan csízek hangját hallom. Először csak néhány veréb, majd egy csíz is megjelenik.
Nem marad sokáig, de később még leszáll egy-kettő. Egy alkalommal pedig az egyik beszállóra is rászáll egy:

 Csíz (tojó)

Csíz (tojó)

Néhány jelenet is lejátszódik a cinegékkel:

Széncinege és kék cinege

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése