Pillanatok a természet titkaiból

2021. december 5., vasárnap

Bükk: Megjött a tél

A hétvégére egynapos kirándulást terveztünk a Bükkbe. Lehetett számítani egy kis hóra, legalábbis odafent. És valóban, a Bánkút felé vezető út végén már összefüggő hótakaró borítja a talajt. Felhős, kissé ködös időben indulunk el a Zsidó-rét felé, szép, havas fák között. A rétre érve már a Nap is meg-megjelenik:





Úgy döntök, kihasználom a lehetőséget, Felsőtárkányban éjszakázom és másnap visszamegyek. Éjszaka még egy kis hó esett. Ismét a Zsidó-rét a cél, útba ejtve a Tar-kőt. Ezúttal még nagyobb a köd, semmit nem lehet látni a Tar-kőről. Azért a Zsidó-réten találok témát magamnak:







2021. november 3., szerda

Szlovákia: Néhány őszi pillanat

Még dominálnak az őszi színek, így ismét útra kelek, ezúttal Szlovákiába. Próbálkozom a Murányi-fennsíkon, a Szlovák Paradicsomban és a Szádelő völgyben. A Hernád áttörés már elég kopár, de Dobsina fölött még színes fák között kanyarog az út:

A Szádelő völgyben az előző napi esőnek megvan a hatása, reggelre köd keletkezik a völgy fölött. A völgyben ennek semmi nyoma. Itt egy szép, kanyargós úton lehet felmenni a patak mentén:

A patakon kisebb vízesések alakultak ki:



A tetőre érve semmi nem látszik a ködben. Szerencsére egy idő múlva megnyílik a köd és megmutatja magát a völgy, ...:


 ... hogy aztán pár perc múlva ismét elrejtőzzön a köd mögött.

2021. október 20., szerda

Erdélyi-szigethegység: Ősz Pádison

Eljött az ősz. Most ezért kell elindulni. :) Az őszi színek és az őszi hangulat miatt. Az úticél: az Erdélyi-szigethegység, Pádis. Borús, kissé esős időben utazom, de ez a jó, mert eső után lesz izgalmas a táj!
Dél körül érkezem meg a Glavoi rétre. A Galbena-szirtet nézem ki magamnak aznapra. Kb. egy óra alatt ott is vagyok, a völgyben még felhők vannak, de már oszlanak:


Másnap reggelre ismét köd képződik, irány a Ponor-rét! A napsütés hatására elég gyorsan oszlik a köd és előtűnik a Ponor patak is:


Ezen a napon megnézem a Galbena szurdokot is. Íme a Galbena-patak, ...:


... és az Eminenciás (Evantai) vízesés:


Sajnos ezután elmaradnak a párás reggelek. Úgy döntök, lemegyek a Boga völgyébe, ott is van látnivaló, például a Boga-patak, ...:


... vagy a Háromkirályok-vízesés (Bulbuci):



Nagyon szép ősszel Pádis, ide is vissza kell még térni!
 

2021. szeptember 14., kedd

Fogaras: A Zerge-tónál

Régi álmom, hogy a napfelkeltét és a naplementét a hegyek tetején nézzem végig. Ehhez nem árt, ha jó magasan van a szálláshely, hogy ne kelljen a sötétben sokat botorkálni. Ezért néztem ki a Zerge-tavat a Fogarasban, ahol még lehet sátrazni szeptemberben, ha nincs túl hideg. A transzfogarasi út tetején, a Bâlea tónál hagytam az autót, onnan megpakolt hátizsákkal másztam fel a 2230 m magasan levő Zerge (Capra) tóhoz. Innen indultam minden hajnalban és este a közeli Capra (2494m) illetve a Iezerul Caprei (2417m) csúcsokra. 

Így fest a transzfogaras a Capra nyeregből nézve:


Az időjárás nem tette túl érdekessé a fotókat, de az egyik este volt egy kis felhősödés:



Naplemente után még úsztak a felhők a csúcsok között:

Ide azért még szeretnék visszatérni, mert a tótól kicsit távolabb sok látnivaló van még.



2021. augusztus 20., péntek

Retyezát: Négy nap a Bucura-tónál

Már régóta terveztem pár napos sátrazást a Bucura-tónál, a Retyezátban. A tó legjobban a Poiana Pelegii felől közelíthető meg, ahová autóval jutok fel egy rossz, de azért járható úton. Első éjszaka autóban alvás, másnap reggel pedig megpakolt hátizsákkal indulok fel a 2040 m magasan fekvő tóhoz.  Aznapra elég is a rövid, de nagy hátizsákos túra. Másnap felmászom a hegység legmagasabb csúcsára, a közeli 2509 m magas Peleaga-ra. Onnan valahogy így mutat a Bucura-tó és környéke:


A kísérőm is elfáradt kicsit:


A következő napon a másik oldalról, a Judele-nyeregről fotózom a tavakat:

Hiába a nagy magasság, napközben meleg van. Két napig. Aztán jön egy éjszakai zivatar, másnap reggel  pedig gyönyörűen kisimul a tó:



A völgyben még felhők gyülekeznek, ...:



... aztán a szél is feltámad egy kis esővel fűszerezve.
Délutánra viszont elvonulnak a felhők:


A lemenő Nap szépen kiszínezi a felhő maradványokat:


Utolsó nap még megnézem, hogy mutat a Bucura-völgy a Kis-Retyezát felől:




2021. július 13., kedd

Magas-Tátra: Túrázás a Poprádi-tó környékén

Újra a Magas-Tátrát néztem ki túrázásom helyszíneként, mégpedig a Poprádi-tó környékét. 

Első nap a Tengerszem-csúcsra (Rysy) igyekszem:



A második napon a Kapor (Koprovsky) csúcsot célzom meg. Útközben a Nagy Hincó-tónál fotózgatok:




2021. május 30., vasárnap

Mikepércs: Hajnali pára

Ma reggel is képződött egy kis pára a víztározónál, egy barátréce úszik be elsőként a les elé:

Barátréce (hím)

Hamarosan az egyik vörösnyakú is megjelenik:

Vörösnyakú vöcsök

Egyre jobbak a fények, ahogy kezd felkelni a Nap:

Barátréce (hím)

Barátréce (hím)

A Nap felé fordulva jól mutat a párás vízfelszín, főleg ha madár is van a képben:

Vörösnyakú vöcsök

Barátréce (hím)

Barátréce (hím)

Az egyik barátréce a közelben kezd fürdeni, amikor a pára már kezd feloszlani:

Barátréce (hím)

Barátréce (hím)

Barátréce (hím)

Barátréce (hím)

A vörösnyakú újra megjelenik, megmozgatja szárnyait, ...:

Vörösnyakú vöcsök

Vörösnyakú vöcsök

Vörösnyakú vöcsök

Vörösnyakú vöcsök

... majd megrázza magát:

Vörösnyakú vöcsök

Vörösnyakú vöcsök

Barátréce (hím)

Egy kis tollászkodás:

Barátréce (hím)

Barátréce (hím)

Barátréce (hím)

Kissé kopott tollú böjti récék érkeznek, egyikük alapos fürdést rendez:

Böjti réce (hím)

Böjti réce (hím)

Böjti réce (hím)