Pillanatok a természet titkaiból

2012. december 31., hétfő

Mikepércs, erdei les: Cinegék és egy kis téli hangulat

Elérkezett az év utolsó napja és egyben az idei utolsó fotózás is. Reggelre a dér szépen belepte a fákat, ezért reméltem, hogy sikerül majd a fotókra is egy kis téli hangulatot varázsolni, már ha a cinegék is úgy akarják. De hát csapatostul járnak az erdei etetőre. Egyedül a kék cinegéből nem láttam egynél többet. Az nem is került lencsevégre, a többiek viszont igen:

Barátcinege

Úgy látom az idén rendszeres vendég lesz a kis fenyves is az etetőnél:

Fenyves cinege

Fenyves cinege

Barátcinege

Széncinege

Fenyves cinege

A hím harkályt ismét sikerült megörökíteni:

Nagy fakopáncs (hím)

2012. december 29., szombat

Mikepércs: Fenyvescinegék, harkályok, szajkók

Hosszabb szünet után ma újra fotóztam, miután beüzemeltem egy madáretetőt az erdei lesemnél. A napokban észrevettem, hogy a szén- és barátcinegéken kívül néhány fenyvescinege és nagy fakopáncs is rájár az etetőre. Ezeket a tavaly télen nem jöttek. Ezért most ezeket a fajokat céloztam meg:

Fenyvescinege

Ezúttal csak a hím fakopáncsot örökítettem meg:

Nagy fakopáncs (hím)

De még a szajkók is előkerültek és rendszeresen visszajártak a magvakra. Ennek a madárnak eléggé egyedi frizurája van:

Szajkó

Fenyvescinege

Szajkó

Fenyvescinege

Nagy fakopáncs (hím)

Fenyvescinege

Nagy fakopáncs (hím)

2012. november 4., vasárnap

Vekeri-tó: Lángszínű tőkegomba

Ma kilátogattam a Vekeri-tóhoz. Az egyik fa repedéséből ez a látványos gomba nőtt ki. Ha jól határoztam meg, ez egy lángszínű tőkegomba:

Lángszínű tőkegomba

2012. november 3., szombat

Mikepércs: Cinegék az itatónál

Ma ismét reménykedtem a karvallyal való találkozásban, mert az utóbbi időben minden alkalommal eljött az itatóhoz. De ezúttal kihagyta a fürdést, és csak néhány cinege látogatta meg az itatót:

Barátcinege

Tükröm-tükröm ...:
Barátcinege

Barátcinege

Barátcinege

Széncinege

Széncinege

Barátcinege

Barátcinege

2012. október 31., szerda

Mikepércs: Karvaly a jeges vízben

Ma hideg reggelre ébredtem, de nem fagyott. A faluban. Az itatóban viszont csaknem félcentis jégréteg nőtt a víz tetején. Egy kis rendezgetés során a jeget itt-ott feltörtem, bebújtam a lesbe és vártam. Egy darabig nem jött semmi, majd egyszer csak leszállt a karvaly:

Karvaly (tojó)

Karvaly (tojó)

Aztán szépen begyalogolt a jeges vízbe:

Karvaly (tojó)

Majd meg is fürdött benne, nem zavarta a hideg:

Karvaly (tojó)

Karvaly (tojó)

Karvaly (tojó)

Karvaly (tojó)

Hazaérve találtam a kertben egy poloskát, érdemes volt lefotózni:



2012. október 27., szombat

Mikepércs: Barátcinege

Ma reméltem, hogy ismét meglátogatják a süvöltők az itatót, de sajnos nem jöttek. Csupán néhány barátcinege akart fürödni:

Barátcinege

Barátcinege

Barátcinege

2012. október 26., péntek

Mikepércs: Süvöltők az itatónál

Mostanában sokat hallottam a környéken a hangjukat, de nem láttam még őket. Így nagyon kellemes meglepetés ért ma reggel, miután bebújtam a lesbe és egyszer csak leszálltak a süvöltők:

Süvöltő (tojó)

Ittak pár kortyot, majd el is repültek.
Ezután egy barátcinege jött inni, ...:

Barátcinege

... majd a szajkók:

Szajkó

Szajkó

Aztán a süvöltők visszatértek, ezúttal a hímet is sikerült elcsípni:

Süvöltő (hím)

Süvöltő (tojó)

Mostanában, amikor ennél az itatónál fotózok, minden alkalommal megjelenik a karvaly. Úgy látszik ideszokott:

Karvaly (tojó)

A szajkók, akárcsak a cinegék, többször visszatértek:

Szajkó

De a süvöltők kis csoportja is újra és újra megjelent inni. Viszont jó képet már nem sikerült róluk készíteni. Remélem máskor is eljönnek majd.

2012. október 23., kedd

A Vekeri-tó közelében: "Csak" egy vörösbegy

Ma reggel reméltem, hogy lesz egy kis mozgás az itatóm körül, hiszen nagyon jó idő volt, ezzel szemben csak ez a vörösbegy szállt le összesen 2 alkalommal:

Vörösbegy

Vörösbegy


2012. október 22., hétfő

Vekeri-tó közelében: Délutáni próbálkozás

Ma délután ellenfényben szerettem volna fotózni, erre az ágra vártam a madarakat:

Galagonya

A vízhez ugyan leszálltak, de erre az ágra nem. Szajkó, vörösbegy és barátcinege szállt le az itatóra, de róluk nem sikerült valami jó képet összehozni.

2012. október 21., vasárnap

Mikepércs: Kékcinke és karvaly

Ma reggel újra az erdei itatót látogattam meg. Reménykedtem benne, hogy újra eljön a karvaly.
Az első vendégek a szajkók voltak, de nem készült olyan jó kép róluk. Aztán egy nagy fakopáncs érkezett, ő sem szállt le jó helyre és pár korty után el is ment. Következtek a cinegék, ezúttal egy kék cinege is leszállt. Nagyon mozgékony madárka:

Kék cinege

Kék cinege

Majd egyszer csak a semmiből megjelent a karvaly:

Karvaly (tojó)

Karvaly (tojó)

Ivott pár kortyot, aztán gyorsan továbbállt.