Pillanatok a természet titkaiból

2013. november 3., vasárnap

Mikepércs: Csízek

Mostanában sem túl nagy a forgalom az itató körül, ezért ma se vártam valami sokat. A borult idő miatt pedig fény sem volt sok. Sokáig nem is történt semmi, ezért meguntam a várakozást és kibújtam a lesből. Abban a pillanatban közeledő cinegék hangját hallottam, ezért már bújtam is vissza. Ráadásul csízeket is hallottam a közelben, ami még jobban lázba hozott. Gyorsan újra elővettem a felszerelést, bár a cinegék hamarosan felszívódtak, viszont nagy örömömre leszállt egy csapat csíz az itatóra. Minden oldalról csízek mártották a csőrüket a vízbe és ittak. Én meg nyomtam a gombot:

Csíz (hím)

Csíz (hím)

Tettem az itató szélére egy követ is, hátha valamelyik madárnak megtetszik és rászáll. A csízeknek annyira megfelelt, hogy egymást túrták ki onnan:

Csíz (hím)

Csíz (hím és tojó)

Aztán pár perc múlva amilyen hirtelen jöttek, olyan hirtelen távoztak. Én pedig örültem, hogy ma is sikerült valamit megörökíteni.

2013. november 1., péntek

Mikepércs: Ökörszemek

A november igazi borús idővel köszöntött ma be. Jobban szerettem volna egy kicsit több fényt, de hát ez nem kívánságműsor. A madarak sem igazán akartak jönni. Hosszú várakozás után aztán mégis megjelent egy szajkó:

 Szajkó

Nem sokáig maradt, viszont hamarosan ökörszemek finom cserregő hangjára lettem figyelmes. Meg is jelentek az itatónál, legalább hárman voltak és minden zugot bejártak. Hol az egyiket, hol a másikat láttam néhány pillanatra. Úgy látszik, lett eredménye annak, hogy egy csomó faágat hordtam össze az itató mellé, az ökörszemek birtokba is vették a kupacot egy kis időre, jót bújócskáztak benne rovarok után kutatva. Közben folyton azt lestem, hol bukkan fel valamelyikük, ahol fotózni is lehet. Nem könnyű lekapni őket, olyan gyorsan mozognak. Ezek lettek a legsikerültebb képek róluk:

Ökörszem

Ökörszem

Kb. fél óra múlva továbbálltak. Mivel más madár már nem jelentkezett ezután, én is hazaindultam.